#töri érettségi

Érettségi-felvételi Tarnay Kristóf Ábel

„Olyat is számonkértek, ami nem is történelmi téma” – ezért rontják el sokan az utolsó feladatot a töriérettségin

Az időzavarban lévő tanárok gyakran a rendszerváltásig sem jutnak el, ezzel szemben az idei érettségin az EU intézményeit is át kellett látni és sok diákot megzavarhatott az adó és a járulék közti különbség is. A lapunknak nyilatkozó történelemtanár szerint, aki tudja, mik azok, amik jellemzően elő szoktak kerülni, azokat céltudatosan előveszi, más esetben gondban lesznek a diákok. Az új NAT az állampolgári ismeretekbe szervezte ki a jelenkori anyagok oroszlánrészét, kérdés, hogy ez segít-e, ha közben más plusz témakörök kerültek be.

Érettségi-felvételi Székács Linda

Logikus gondolkodás és szövegértés - így írhatjátok a legjobb történelem írásbelit egy szaktanár szerint

A legtöbb érettségiző számára a történelem lehet az egyik legijesztőbb vizsgatárgy, főleg, ha egyébként is inkább a reál tárgyakban, például a matekban és a fizikában mozogtok otthonosabban. Bár az évszámok, a fogalmak, esszék és bonyolultabb történelmi összefüggések elsőre tényleg rémisztőek lehetnek, Edényi László szaktanárral közösen utánajártunk annak, hogyan érhetitek el a lehető legjobb eredményt a közelgő írásbeli vizsgán.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.